udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Chirila, Mona

2005. március 24.

Örömmel vette tudomásul a Kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata az intézmény élén végrehajtott igazgatóváltást, Traian Savinescu helyét a Kolozs Megyei Tanács által szervezett versenyvizsga alapján Mona Chirila rendező vette át. Varga Ibolya, a magyar tagozat vezetője kifejtette, a társulat a volt igazgató miatt nem mehetett kiszállásokra, ezért főleg a Szilágyságban, de Székelyföldön is lemorzsolódtak a nézők. A társulatnak gondot okoz, hogy egyre kevesebb a magyar gyerek, ezért a szórványban nagyon nehéz őket összegyűjteni, de ezt a feladatot Kolozsváron sem tudják megfelelően teljesíteni, mivel az intézmény nem rendelkezik busszal. /B. T.: Közönségét akarja visszaszerezni a bábszínház. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./

2005. július 22.

Ismét politikai harcok zajlanak a kolozsvári Puck Bábszínházban. A bábszínház mindkét tagozata Traian Savinescu volt igazgatót vádolta, aki – állításuk szerint – leváltása óta a jelenlegi vezetőség ellen áskálódik. A kolozsvári román nyelvű helyi sajtó megvádolta Mona Chirilat azzal, hogy előnyben részesíti a magyar tagozatot, amelynek négy bemutatója volt, miközben csak két román nyelvű új produkciót vittek színre a bábszínház művészei. Mona Chirila cáfolta az újságokban megfogalmazott vádakat, kiderült, hogy a jelenlegi intézményvezető mind a román, mind a magyar tagozat támogatását élvezi, továbbá a magyar tagozat négy helyett, csak két bemutatót tartott. /Borbély Tamás: Újabb konfliktus a Puck Bábszínházban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./

2008. január 16.

„Bár a bábszínház munkaközössége nem kívánja vissza, mégis kénytelenek vagyunk rendezőként visszafogadni Savinescu urat, mivel a táblabíróság a munkatörvénykönyv előírásainak be nem tartására hivatkozott, annak ellenére, hogy első fokon elismerte: jogos volt elődöm menesztése” – nyilatkozta Mona Chirila, a kolozsvári Puck Bábszínház igazgatónője. Traian Savinescut, a Puck Bábszínház korábbi igazgatóját és rendezőjét másfél évvel ezelőtt menesztették tisztségéből. /Zsigmond Orsolya: Elhúzódó bábviszály. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

2008. június 11.

Sikeres évadot tudhat maga mögött a kolozsvári Puck Bábszínház, ugyanis kilenc bemutatón vannak túl – jelentette be Mona Chirila igazgató. Az évad elején mutatták be Orbán János Dénes Búbocska című meséjének dramatizált változatát, Varga Ibolya rendezésében. A bábszínház magyar és román társulata az elmúlt évadban több nemzetközi fesztiválon is sikerrel szerepelt, felléptek többek között Nagyszebenben, Szatmárnémetiben, és több fontos díjat kaptak. /Papp Zsuzsa: Évadzáró a kolozsvári bábszínházban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék